A diák, akiből akarata ellenére király lett

Egy szegény diák útnak indult. A mezőn néhány megrepedt borsószemet talált, és összeszedte őket. Eszébe jutott apja tanácsa: amit talál, tegye el, még ha alig ér is valamit. A borsót a zsebébe rakta, majd továbbment.

Már este volt, amikor a király városába érkezett. Felkereste az uralkodót, és éjszakai szállást meg egy kis pénzt kért az utazáshoz. A királyné felfigyelt a jóképű, udvarias fiatalemberre. Olyan szépen beszélt, hogy az asszony álruhás királyfinak gondolta. Úgy vélte, biztosan feleséget keres, és az ő lányuk éppen férjhez mehetne. A király is lehetségesnek tartotta ezt, ezért két napra vendégül látták a diákot.

Ki akarták deríteni, valóban királyfi-e. Az első éjszakára egyszerű ágyat készítettek neki a szomszédos házban. Ha megelégszik vele, közönséges diák; ha nem, bizonyára előkelő családból származik. A király egy megbízható szolgát állított az ablakhoz, hogy figyelje a vendéget.

Amikor a diák levetkőzött, a borsószemek kipotyogtak a zsebéből és az ágy alá gurultak. Rögtön keresni kezdte őket. Egyenként szedte össze mindet, és csak hajnalban végzett. A szolga nem látta pontosan, mit csinál. Csupán azt vette észre, hogy egész éjjel az ágy körül mozog, és alig alszik. Ezt úgy jelentette a királynak, hogy a vendég nem tudott megszokni ilyen egyszerű fekhelyet.

Reggelinél a király megkérdezte, hogyan telt az éjszaka.

– Kissé nyugtalanul, de a saját hibámból – felelte a diák.

A királyi pár ebből arra következtetett, hogy a fiatalember már bánja, amiért eltitkolta származását, és ezért nem kapott megfelelő ágyat.

Másnap ugyanott pompás fekhelyet készítettek neki. A diák, aki előző éjjel alig aludt, most azonnal mély álomba merült. A borsóval sem volt gond: már korábban a zsebkendője sarkába kötötte. Reggelig meg sem mozdult. A szolga jelentése végleg meggyőzte a királyt és a királynét. Most már királyfiként szólították meg, sőt vele is el akarták hitetni, hogy az.

A királylány igyekezett megnyerni a vendég szívét. Ez nem volt nehéz: a diák beleszeretett, és összeházasodtak. Egy év múlva azonban útnak kellett kelniük, hogy a férj megmutassa feleségének a saját országát.

A diák nagyon megijedt. Nem volt sem országa, sem palotája. Végül úgy döntött, velük tart, és ha más megoldás nem marad, megszökik, majd visszamegy tanulni. Régi diákruháját mindig magánál hordta.

Egy nagy erdőben félrevonult egy mély árokba, hogy átöltözzön. Ott azonban egy hétfejű sárkány feküdt. Megkérdezte, ki ő, és mit keres ott. A diák őszintén elmondta az egész történetet, még a szökési tervét is.

– Kár volna elmenned – mondta a sárkány. – Az erdőn túl találsz egy rézvárat, amely egy lúdlábon forog. Költözz oda a feleségeddel. Nyugodtan élhettek benne, amíg meg nem mozdul. De ha forogni kezd, menekülj! Ha hazatérve ott talállak, véged.

A diák visszament a társaihoz. Az erdőből kiérve meglátták a várat, és beköltöztek, mintha mindig is az övék lett volna. Két évig minden jól ment. A diák már szinte elhitte, hogy valóban király, amikor a vár egyszer csak sebesen forogni kezdett.

Bánatosan járkált a várfalon. Egy öregasszony megkérdezte, mi bántja őfelségét.

– Éppen az, hogy nem vagyok király, mégis annak kell lennem – felelte, és neki is mindent elmesélt.

Az asszony megnyugtatta. Ő a varázslatok királynője, és a hétfejű sárkány legnagyobb ellensége. Jól tette a diák, hogy nem titkolózott előtte. Azt tanácsolta, süttessen egy kenyeret, amelyet hétszer tesznek a kemencébe a többi kenyérrel együtt. Mindig ez kerüljön be elsőnek, és ezt vegyék ki utoljára. Másnapra tegyék a várkapu elé.

A diák pontosan teljesítette az utasítást. Éjfél után egy órakor a kenyér már a kapunál feküdt. Napkeltekor megérkezett a sárkány.

– Állj! Én őrzöm a kaput – szólalt meg a kenyér. – Csak akkor engedlek be, ha elszenveded mindazt, amit én.

A sárkány tudni akarta, milyen próbákról van szó. A kenyér elmondta: magként eltemették a felásott földbe, elrothadt, kicsírázott és felnőtt. Tűrte a hideget, meleget, esőt és havat. Amikor megérett, levágták, csomókba kötötték a szárakat, kiverték belőlük a szemeket, majd megőrölték azokat és tésztává gyúrták. Végül hétszer került a tüzes kemencébe, mindig elsőként.

A sárkány tudta, hogy ezt nem bírná ki. Olyan dühös lett, hogy szétpukkadt és elpusztult. A vár így végleg a diáké maradt. Később, felesége szüleinek halála után, két ország királya lett. Ha azóta meg nem halt, még most is uralkodik.

Ha tudnám, hogy nekem is ilyen szerencsém lesz, még ma diáknak állnék!