A kis gömböc

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember, annak felesége és három lánya. Egyebük sem volt, csak egy kismalacuk, azt viszont úgy gondozgatták, hogy végül majdnem kirepedt a kövérségtől. Hogy kárba ne vesszen, levágták, megperzselték, húsát, szalonnáját és kolbászát füstre tették. A téli hónapok alatt aztán szép lassan mindent megettek.

Tavasszal már csak a kis gömböc, a padláson függő, kerek húsétel maradt belőle. Az asszony egy nap felküldte a legidősebb lányát:

— Menj fel a padlásra, és hozd le a kis gömböcöt!

A lány felment, és le akarta venni. Amint hozzáért, a gömböc egyszerre megszólalt:

— Mit akarsz, meg akarsz enni? Majd megeszlek én!

És hamm, bekapta.

Az asszony nem tudta elképzelni, miért időzik odafent olyan sokáig a lánya. Utánaküldte a középsőt, hogy most már együtt hozzák le azt a gömböcöt. Csakhogy ő sem járt különbül: hamm, őt is bekapta.

Az anya ettől már alaposan megharagudott. Ilyet még nem látott, hogy a lányok ilyen sokáig elmaradjanak egy haszontalan kis gömböc miatt! Felküldte hát a legkisebbet, szóljon a nővéreinek, és figyelmeztesse őket az anyjuk haragjára. A kislány sebesen felszaladt, de vissza már nem tért: a gömböc őt is lenyelte.

Az asszony egy darabig hiába várakozott, majd kijelentette, hogy most aztán maga hozza le őket, gömböcöstül, mindenestül. Nagy haraggal felmászott a létrán, és ott is maradt: a kis gömböc úgy bekapta, hogy az orra hegye sem látszott ki.

Amikor a szegény ember hazatért, se feleséget, se vacsorát nem talált. Kereste, kiabálva hívta az asszonyt, aztán a lányait, ám mindegyiknek nyoma veszett. Benézett az ágy alá, a kályha mögé, átkutatott minden zugot. Végül felment a padlásra: hátha ott vannak.

Meglátta a kis gömböcöt, és úgy határozott, segít magán. Levágja, és legalább vacsorája lesz, ha már az asszony nincs itthon. Csakhogy a gömböc felháborodva rákiáltott:

— Te is meg akarsz enni? Abból nem lesz semmi!

Azzal hamm, bekapta őt is.

Eddig is csodaszámba ment, hogy a gömböc nem szakadt le. Négy embert valahogy még elbírt, de amikor az ötödiket is lenyelte, puff, leszakadt és leesett. Ezután gurulni kezdett: le a létrán, ki az udvarra, onnan az utcára. Utolért egy sereg férfit és asszonyt, akik a földeken dolgoztak, és őket is bekapta.

Kigördült az országútra, ahol egy egész katonai egységgel találkozott. Azt is lenyelte. Még ez sem elégítette ki a telhetetlen gömböcöt: továbbgurult, és az út szélén bekapott egy disznókat őrző fiút, aki éppen paprikás szalonnát evett.

A fiúval azonban megjárta. Jó hegyes, fanyelű bicska volt nála; amikor a gömböc bekapta, a kés megakadt annak szájában, és végighasította. Egymás után ömlöttek ki belőle a katonák, a földeken dolgozó emberek, a szegény ember, a felesége és a három lánya.

Aztán mindenki futott, amerre látott. Az árok szélén csak a kirepedt kis gömböc maradt. Ha nem repedt volna ki, az én mesém is tovább tartott volna.