Az aranyszőrű bárány

Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyereke volt, mint rostán a lyuk, s még eggyel több. Hol akadt ennivaló, hol nem; az apának egyre azon kellett töprengenie, hogyan tartsa el őket. Hiába küldte volna munkába a fiait, egyik lustább volt a másiknál. Csak a legkisebb nem bírta nézni a testvérei tétlenségét. Kijelentette, hogy világgá megy, és addig meg sem áll, amíg jó helyet nem talál.

Hegyeken-völgyeken áthaladva estére egy faluba ért. Megtudta, hogy egy gazdag, rengeteg juhot tartó ember pásztort keres, mert az előzőt elbocsátotta. Nyomban jelentkezett nála. Megállapodtak, hogy egy esztendei hűséges szolgálatért aranyszőrű bárányt kap, feltéve, hogy a végén egyetlen juh sem hiányzik a nyájból. A gazda egy szépen szóló furulyával és bőséges útravalóval is ellátta.

Igaz, ennél a gazdánál három napból állt egy esztendő, ám még senkinek sem sikerült végigszolgálnia. Éjjel-nappal ébren kellett maradni: aki csak egy kicsit is lehunyta a szemét, annyi juhot vesztett, hogy abból más egész életében megélhetett volna. A fiú azonban nem aludt el. Amikor álmosodni kezdett, elővette a furulyáját, s amint megszólaltatta, az egész nyáj táncra perdült. Az aranyszőrű bárány előtte táncolt, méghozzá olyan szépen, hogy az szinte csodaszámba ment.

Az esztendő leteltével hazahajtotta a nyájat, és a kapu előtt újra játszani kezdett. A juhok táncolva vonultak be az udvarba. A gazdának csillogott a szeme, amikor végigszámolta őket: egy sem hiányzott. Elismerte, hogy még sohasem volt ilyen szolgája, és átadta a megígért bárányt.

A fiú örömében alig találta a helyét. Illendően elbúcsúzott, és hazafelé indult. Estére egy faluban szállást kért egy gazdánál, a bárányt pedig magával vitte a házba. Mindenki megcsodálta, különösen a házigazda lánya. Ő éjjel sem tudott elaludni: egyre azon gondolkodott, hogyan vihetné el és rejthetné el a bárányt, amíg a fiú alszik. Végül odalopózott hozzá, ám amint megérintette, mindkét keze a szőréhez ragadt.

Hajnalban a fiú felébredt, és meglátta a bárányhoz tapadt lányt. Úgy döntött, továbbmegy; ha már így alakult, jöjjön vele a lány is. Az utcán elővette a furulyát, és a bárány táncolni kezdett, vele együtt a lány is.

Egy asszony éppen kenyeret tett a kemencébe. Kiszaladt a sütőlapáttal, megütötte a lányt, és szidta, amiért lány létére szégyentelenül táncol az utcán. Nem sokáig üthette azonban: a lapát a lány hátához ragadt, ő maga pedig a nyeléhez. A fiú tovább fújta a furulyát, s a különös menet táncolva haladt előre.

A templomnál éppen kilépett a pap, mögötte a hívek. A nép nevetett, a pap viszont megbotránkozott, hogy így gyalázzák meg az ünnepnapot. Odaszaladt, és botjával az asszonyra ütött. Csakhogy a bot az asszony hátához ragadt, a pap pedig a másik végéhez. A falubeliek jajveszékelve utánaeredtek, hogy visszahúzzák a papjukat. Aki megfogta, sorban mind odatapadt. A fiú zenélt, és a bárány után immár az egész falu táncolt.

Így értek a király városába. A fiú egy fogadóban eltette a furulyáját, hogy a bárány és vele az egész falu pihenhessen. Beszélgetés közben megtudta, hogy a király azért szomorú, mert szépséges lánya még sohasem nevetett. Kihirdette, hogy annak adja feleségül, aki megnevetteti, ám a próbálkozások eddig mind hiábavalónak bizonyultak.

A fiú elhatározta, hogy szerencsét próbál. A palotához menet nem táncoltatta a társaságot. Bejelentkezett a királynál, és előadta szándékát. A király megengedte a próbát, de azzal fenyegette, hogy kudarc esetén megöleti, és fejét karóra tűzeti. A fiú vállalta a kockázatot, és azt kérte, hogy a királylány álljon ki az erkélyre.

Amikor a király a lányával megjelent, a fiú az udvaron játszani kezdett. Táncolt a bárány, hátához tapadva a lány, mögötte a sütőlapáttal az asszony, a bot végén a pap, és utána az egész falu. A király kacagott, a lánya még nála is jobban: könnyek folytak a szeméből, a palota pedig csengett a nevetéstől.

A bárány még nagyobbakat ugrott, s egyszerre mindenki levált a másikról. Most már külön-külön táncoltak. A király könyörögni kezdett, hogy hagyják abba, mert ő is, a lánya is belehal a sok nevetésbe. A fiú erre eltette a furulyát, és a táncnak nyomban vége szakadt.

A király hozzáadta a lányát és vele a fél országát. A papot ott tartották, hogy azonnal összeadja az ifjú párt. A falu népe is az udvarban maradt, s valamennyien nagyurak lettek. A fiú hatlovas hintókat küldött az apjáért és a testvéreiért, akikből ugyancsak gazdag urak lettek. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.