Az aranyszőrű bárány

Egy szegény embernek annyi gyereke volt, hogy alig tudta őket eltartani. Hiába biztatta őket munkára, a legtöbbjük inkább otthon maradt. A legkisebb fiú azonban nem akarta tétlenül nézni a testvéreit. Elindult, hogy addig járja a világot, amíg megfelelő munkát nem talál.

Estére egy faluba ért, ahol egy gazdag ember éppen juhászt keresett. A fiú jelentkezett nála, és megállapodtak: ha egy év múlva egyetlen juh sem hiányzik a nyájból, jutalmul kap egy aranyszőrű bárányt. A gazda furulyát és ennivalót is adott neki.

Ennél a gazdánál három nap volt az esztendő, mégsem akadt addig senki, aki végig szolgálta volna. Éjjel-nappal talpon kellett maradni; aki csak rövid időre lehunyta a szemét, máris rengeteg juhot vesztett. A fiú viszont nem aludt el. Ha álmosodni kezdett, elővette a furulyát, és játszott rajta. A juhok mind táncra keltek, köztük az aranyszőrű bárány, amely különösen szépen mozgott.

Amikor letelt az idő, valamennyi juhot hazahajtotta. A gazda megszámolta őket, és elégedetten átadta a megígért bárányt. A fiú örömmel búcsúzott el, majd hazafelé indult.

Egy faluban szállást kért. A bárányt magával vitte a házba, ahol mindenki megcsodálta. A házigazda lánya éjjel sem tudott másra gondolni. Végül úgy határozott, ellopja a bárányt, és elrejti, amíg a fiú alszik. Amikor azonban rátette a kezét, mindkét keze a szőréhez ragadt.

Reggel a fiú továbbindult, a báránnyal együtt a lányt is magával vitte. Az utcán megszólaltatta a furulyát, mire mindketten táncolni kezdtek.

Egy kenyeret sütő asszony szégyenletesnek tartotta, hogy a lány így táncol az utcán. Kiszaladt, és a sütőlapáttal megütötte. A lapát a lány hátához ragadt, az asszony pedig a nyeléhez. A fiú közben tovább játszott.

A templomból kilépő pap felháborodott az ünnepnapi táncon. Botjával az asszonyra ütött, de a bot a hátához ragadt, ő maga pedig a bothoz. A falubeliek utánuk szaladtak, hogy kiszabadítsák a papot. Aki azonban hozzáért, szintén odaragadt. Így már az egész falu táncolva haladt a bárány mögött.

A király városában a fiú betért egy fogadóba. Eltette a furulyát, hogy a bárány és az egész falu megpihenhessen. A fogadós elmondta neki, hogy a király lánya még sohasem nevetett. Apja annak ígérte a kezét, aki meg tudja nevettetni, de eddig mindenki kudarcot vallott.

A fiú elment a palotába, és bejelentette, hogy megpróbálja. A király elfogadta az ajánlatot, de halállal fenyegette, ha nem jár sikerrel. A fiú ennek ellenére vállalta a próbát, és megkérte, hogy a királylány álljon ki az erkélyre.

A király és a lánya felülről figyelte az udvart. A fiú elővette a furulyát, s máris táncolt a bárány, a hozzá ragadt lány, a lapáthoz ragadt asszony, a bothoz ragadt pap és mögöttük az egész falu. A király nevetni kezdett, lánya pedig úgy kacagott, hogy még a könnye is kicsordult.

A bárány erre még nagyobbakat ugrott, és egyszer csak valamennyien leváltak egymásról. Most már külön táncoltak. A király könyörgött, hagyják abba, mert ő is, a lánya is belehal a sok nevetésbe. A fiú eltette a furulyát, mire véget ért a tánc.

A király megtartotta az ígéretét: hozzáadta a lányát, s vele a fél királyságot. A papot ott tartották, hogy rögtön összeadja őket. A falu népe is az udvarban maradt, és gazdag lett. A fiú kocsikat küldött az apjáért és a testvéreiért, akikből szintén nagyurak lettek.