A só

Egy öreg királynak három szép lánya és három országa volt. Érezte, hogy már nincs sok ideje hátra, ezért szerette volna mindhárom lányát férjhez adni. Egy-egy országot is hagyhatott rájuk, csakhogy az országok nem voltak egyformán szépek. Úgy döntött, a legszebbet annak adja, aki a legjobban szereti őt.

Sorban megkérdezte a lányait. A legidősebb úgy szerette, mint a galamb a tiszta búzát. A középső úgy, mint forró nyári napon az emberek a kellemes szellőt. A legkisebb pedig így válaszolt:

— Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót.

A király felháborodott. Ha a lánya csak ennyire szereti, menjen el a palotából, sőt az országából is! Hiába sírt és könyörgött a királylány, hiába magyarázta, milyen fontos a só: az apja nem engedett.

A lány egy hatalmas erdőbe tévedt, ahonnan nem tudott kijutni. Egy üreges fában húzta meg magát, és azzal táplálkozott, amit a környéken talált: eperrel, málnával, szederrel, mogyoróval. Már egy éve élt így, amikor arra járt a szomszéd királyfi.

Meglátva a fiatalembert, a lány ijedten visszabújt a fába. A királyfi utánament, és megkérdezte, ki van odabent. Válasz nem érkezett. Másodszor is szólt hozzá, majd harmadszor már azzal fenyegette, hogy belő a fába. Erre a lány sírva előjött. Piszkos, szakadt ruhájában erősen szégyellte magát, de elmondta, hogy ki ő.

A királyfi a rongyos ruhák ellenére is szépnek találta. Gyengéden kézen fogta, hazavezette a palotájába, és drága ruhákat adott neki. Hamarosan összeházasodtak, és nagy lakodalmat rendeztek. Ezután békében éltek, nagyon szerették egymást.

Egy nap a fiatal király megkérdezte feleségétől, miért kergette el az apja. A királyné megismételte a sóhoz hasonlított szeretet történetét. A férje azt felelte, hogy majd ő tesz valamit, amitől megváltozik az öreg király szíve.

A tervét nem árulta el, hanem levelet írt az apósának, és meghívta ebédre. A vendég számára minden ételt külön készíttetett, és megtiltotta, hogy sót tegyenek bele.

Az öreg király megkóstolta a levest, de hamar letette a kanalat. A főtt hús és a sültek éppen ilyen ízetlenek voltak. Végül nem állhatta meg szó nélkül: miféle szakács főz itt, ha mindenből hiányzik a só?

A fiatal király elmondta, hogy a szakács máskor használ sót, de úgy hallotta, a vendége nem szereti. Ezért szigorúan megtiltotta a használatát.

— Pedig én nagyon szeretem! Kitől hallottad az ellenkezőjét? — kérdezte az öreg király.

— Éppen a lányától.

Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett a királyné. Az apja öröme határtalan volt. Már korábban őszintén megbánta a döntését, és azóta mindenfelé kerestette a lányát. Most neki adta a legnagyobb országát. A fiatal király átvette ezt is, és boldogan éltek tovább.